Seattle-i banda.

A zenekar nevéről két dolog jut eszembe. Egyrészről a buddhista filozófia, miszerint, ha az ember befejezi földi pályafutását, akkor a Nirvanába kerül. Ez klassz, bár a viking Valhalla se lehet kutya. Másrészről, meg egy brit csapat, valamikor a 60-as évek végéről. Nem csináltak rock történelmet, mindenesetre beperelték az amerikaiakat a név használat miatt, de végül megegyeztek. Seattle-ben, egyébiránt a 80-as években amúgy is tombolt a rock hullám. Egyre másra alakultak a jobbnál-jobb zenekarok. Mudhoney, Tad, Soundgarden, Alice and Chains Pearl Jam és a Nirvana. Nos, Kurt Cobain és Krist Novoselic ’85-ben megcsinálta a saját kis bandáját. Chad Channing dobos csatlakozásával már készen is álltak, hogy egy kis meglepetést okozzanak világszerte. Lemezszerződéshez, azonban csak ’89-ben jutottak. Meg is jelent az első album a Bleach. Az, hogy a zenekaron belül jelentős zűr-zavar uralkodott, az bizonyítja, hogy az albumon Chad mellett egy másik dobos is játszik mégpedig Dale Crover. Az, hogy a borítón egy sohasem látott gitáros is megjelenik, meg hogy a második albumon már Dave Grohl dobol, azt mutatja, hogy még nem alakult ki a végleges koncepció. Szerencsénkre jó helyen tapogatóztak. Az első album mérsékelt sikere után a ’91-es Nevermind már igazi korszakalkotó lemez lett. A zenekar rögtön leradírozta a listákat, rekorddöntögetően fogytak a lemezek. A Nirvana hihetetlen népszerű lett. Mi is történt? Semmi különös, jött három seattle-i srác, összemixelte a metal, a punk, a hardcore elemeket, megfűszerezte egy kis hard rock-kal és új stílust teremtett. Ma grunge néven emlegetik a műfajt. Olyan jó kis ugrálós fejrázós, beőrülős műfaj. Más néven Seattle-i hang. Volt a zenekarban valami elementáris, valami irgalmatlan energia, valami pusztító. Ezen az albumon található egy korszakos nóta, a Smells like Teen Spirit. Valahogy a ’90-es évek eleje bele lett sűrítve. Ha egy UFO ellátogatna a földre és azt kérdezné: Milyen volt a ’90-es évek eleje itt a földön? Azt mondanám neki: Hallgasd meg ezt a nótát, aztán megtudod vazze…! Kurt balkezes gitárjátéka, Dave és Kirst pontos és dübörgős alapja teszi a Nirvanát azzá, ami. ’92-ben új album az Intesticide, majd ’93-ban az In Utero. Ezt az albumot ismét a korszakos művek közt említik a hozzáértők. Az USA-ban és Angliában minden listát vezetett. Grammy díjra is jelölték, mint a legjobb alter-rock lemez. A zenekar egyértelműen beverekedte magát a világ élvonalába. Egy nagy ívű és felejthetetlen pálya kezdett kirajzolódni, amikor megtörtént az, amire kevesen gondoltak. ’94-ben Kurt Cobain Lake washingtoni otthonában főbe lőtte magát. Még ebben az évben megjelent a zenekar Unplugged albuma, amin bebizonyosodott, hogy ezek a remek muzsikusok milyen összhangban is voltak. Gyakorlatilag lemuzsikálták a csillagos eget is. Ha hozzávesszük, hogy az általuk kitalált műfajban elektronika nélkül játszani, komoly kihívásnak bizonyul, akkor még cifrább a dolog. A kötelező irodalom kategóriába tartozik a lemez. Még 2002-ben megjelent egy válogatás album, de ezzel gyakorlatilag a Nirvana Univerzum be is zárta kapuit. Dave Grohl megalakította a Foo Fighters-t, amivel ismét nagyot alkotott. Novoselic csinált egy Sweet 75 nevű formációt, de később beleásta magát a politikába és Yello Biafra (Dead Kennedys) oldalán létrehozta a No WTO Band-et tiltakozásul a Kereskedelmi Világszervezet ellen.

A Nivana legenda.

Hogyan lesz egy zenekarból legenda? Nehéz kérdés. A legendák inkább születnek, mintsem csinálják őket. Sajnos hozzátartozik, hogy valakinek mindenképpen meg kell halnia. Ettől még persze nem biztos, hogy felértékelődik az addigi munkája, de mindenesetre hozzá tesz. A rock zenében egyáltalán nem ritka ez. Említhetném Hendrix-et, Jim Morrisont, John Lennon-t, Brian Jones-t, vagy Freddie Mercury-t. Gondoljunk csak bele. Összeáll néhány tehetséges fiatal és elkezdenek muzsikálni. Aztán egyszer csak sikeresek lesznek és elkezdődik az őrület. Amikor az ember a húszas (harmincas, negyvenes) éveit tapossa, nem igen tudja, hogy mivel is jár a népszerűség. Persze a fény, meg csillogás az rendben van. Azt még valahogy el tudjuk képzelni, de mi van a sötét oldallal. Mi van akkor, amikor már ahhoz is biztonsági személyzet szükséges, hogy a budira kimenj. (Magam is hard core rajongóként megéltem, hogy egy srác a szemem láttára utána ment a klotyóra, a kedvencének, el is küldtem az anyjába.) Mi van akkor, ha a kiadóval kötött szerződésed akkor is írásra kötelez, amikor egy szikrányi értelmes gondolat sincs a fejedben. (Művészet egy kreatív dolog, csak akkor születhet nagy dolog, ha az belülről jön, kényszeríteni nem lehet senkit.) Nos, ilyenkor nyúlnak a zenészek különböző pótszerekhez. Drog, alkohol. Nem Kurt Cobain volt az első (és gyanítom, nem is az utolsó), aki így végezte. A „Meg kell halnod, hogy túl éld”, meg a „Jobb égni, mint elfonnyadni” feeling könnyen a hatalmába keríti az embert. Kurt már a kezdetektől szenvedett ezektől a dolgoktól.

Egyes hírek szerint ez gyerekkorára vezethető vissza, amikor is hiperaktivitására gyógyszert kellet szednie. Talán már ekkor függővé vált. Az sem segített, hogy szülei elváltak, amit nehezen dolgozott fel. Aztán amikor anyja végleg kitette otthonukból, az végleg betette a kaput. Pincékben éldegélt, olvasott és cimbizett a Seattle-i punkokkal. Sokak szerint Courtney Love adta meg a kegyelem döfést. Egyes hírek még azt is megkockáztatják, hogy Courtney ölette meg, nehogy elváljon tőle. Vajon tudnánk erről a spinéről bármit is, ha nem Kurt asszonya lett volna. Nem nagyon hiszem. Ezen dolgok folyamata kiolvasható a Nirvana dalok szövegeiből. Egy teljesen összetört, depressziós srác, egyre lejjebb (valójában feljebb) csúszó élete. Szomorú történet. Azt gondolom, hogy a drog függőséghez ennél sokkal kevesebb is elég. Összesen három album és ennyi. Úgy tűnik azonban, hogy a Nirvanának ennyi is elég volt, ahhoz, hogy új fejezetet kezdjenek a rock zene nagy könyvében.

Szerencsére a lemezek megvannak, bármikor hallgathatjuk, vagy az unplugged buli képanyaga is hozzáférhető. Azt hogy a rock zene merre is halad, azt még nem nagyon látjuk, de hogy a Nirvanának óriási szerepe volt abban, hogy most itt tart, az elvitathatatlan. Nincs más dolgunk, mint ezentúl minden április 8-án meggyújtani egy gyertyát és feltenni egy dalt, aminek (kicsit) olyan az illata akár egy tinié.

Forrás: SoproniRocks.hu